Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Corelia

2010.02.27

Koréliai

A koréliai szektor néhány tucat csillagrendszerből áll, de a legfontosabb ezek közül a koréliai rendszer. A rendszer legfontosabb bolygója Korélia melynek fővárosa Coronet. Azt a csillagot mely Korélia körül kering Korellnek hívják de senki nem szokta így emlegetni, egyszerűen csak "nap"-nak nevezik.

A koréliai rendszernek öt lakható bolygója van, az "öt testvér", ezek a Korélia, Selonia, Drall, Tralus és a Talus. A bolygók pályái olyan közel vannak egymáshoz, és olyan furcsák, hogy sok tudós szerint az egész rendszer mesterséges. Úgy vélik, hogy valaki építette nagyon-nagyon régen.

A koréliai rendszerben nem csak emberek élnek, nagy számú Drall és Seloniai él még itt. Manapság már minden világ kevert, mindegyiken van mindegyik fajból.
Néha egy várost csak egy nép lakik, máshol viszont mint például Coronetben a három faj együtt él.

Korélia valaha gazdag, virágzó rendszer volt, de aztán jött a felkelés és megváltozott minden. A kereskedők elmentek, sokan elszegényedtek, kalózok támadtak meg sok helységet. És jött a háború. A koréliai szektor falat épített maga köré, úgy gondolták nem kellenek nekik az idegen kereskedők, semmiféle külvilág nem kell. A Diktát (igy hívják a koréliai államfőt) azt csinált amit akart, nem kellett félnie amiatt, hogy a nép körében lázongás üti fel a fejét, hiszen a birodalom katonailag támogatta. Miután a háború elmúlt a Diktát hatalma önmagától omlott össze, őt magát pedig egy távoli bolygóra száműzték. A birodalom alatt a tábornokok és hivatalnokok bekebelezték a hatalommal járó poziciókat. Gyárigazgatók, üzletvezetők, igazgatótanácsi tagok is voltak egyben. Miután a birodalmi tisztségek eltüntek ezek a másodállások még mindig megmaradtak.


Hajógyár

A fővárosban Coronetben van a híres Kincseshajó sor, ez nem más mint a piac a bazár, a szórakoztató központ amin át kell haladni a városközpont felé.

Korélia minden iparága igy vagy úgy a kereskedelem körül forog. Szórakoztatóipar a hajók legénységének, üzleti tanács a szállitócégeknek, robotgyártás és hajógyártás. Ezeknek az alvilági hajtásai is mind a kereskedelmere épültek. A hazárdjáték, csempészés, pénzmosás, illegális hajó-feljavítás, droidlopás, mind külső ügyfeleket igényelt.

A leghúzóbb iparág mégis a hajóépítés. Minden bolygón tucatjával vannak hajóépítő dokkok és a bolygók orbitális pályáján is ott keringenek a hatalmas hajógyárak. Természetesen legalább annyi az illegális mint a legális.


Ágyunaszád

Korvett

Szállítóhajó

 

Olyan hajókat gyártanak itt mint a koréliai korvett mely mára a rendszer egyik szimbóluma lett, emelett itt épül a méltán hírnevett szerzett koréliai ágyúnaszád és persze itt épülnek a hatalmas szállitóhajók is. Mivel ezek a legelterjettebb és legsokoldalúbb hajók természetes, hogy ezek alkotják a felkelők hadiflottájának gerincét.

 

forrás starwars.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.